Oldalak

2015. március 28., szombat

4.Rész

Másnap reggel már korán felkeltem és megint nem tudtam kiverni a fejemből a fiút. Szinte már betegesen láttam magam előtt, ahogy nevet. Vagy amikor komolyan néz a szemembe és mondja el a velem való terveit. Megrázom a fejem és ki megyek a nappaliba ahol nyílik a terasz ajtóm. Kitárom, hogy a levegő átjárja a szobát kijjebb megyek. Megborzongok ahogy a hűvös levegő a fedetlen combjaimat és  karjaimat éri. Megtámaszkodom a korlátba és hallgatom csukott szemmel a madarak csicsergését a szellő lágy hangját. Aztán megérzem, hogy valaki figyel és kinyitom a szemeimet. Amint megláttam ki az gyorsan be mentem bezártam az erkély ajtót és elhúztam a függönyöket. Idősek mindenről tudni akarnak. Elvégzem a  reggeli teendőimet és már kint is vagyok a lakásból épp a zárral viaskodok amikor az idős néni akitől ki vettem a  lakást jött fel a lépcsőn.
- Oh helló kedveském.
- Jó napot Mrs.Miller. Hogy tetszik lenni?- nagyon kedvelem Mrs.Millert hasonlít a nagymamámra nem szokványos idős nő. Mama is ilyen volt. Elmosolyodik láttam rajta, hogy örül, hogy valaki érdeklődik iránta.
- Köszönöm kedvesem jól vagyok. És te hogy vagy? Remélem elégedett vagy mindennel.
- Igen köszönöm. Minden rendben van!-mosolyogtam vissza.- Segítsek valamiben?
- Nem nem menjél csak nekem is dolgom van.- már épp fordulnák meg amikor utánam szól.- Ne is törődj Philel a másik házból. Rendes ember csak szeret néha nézelődni.
- Én egy.- nem tudtam befejezni a mondatott mert mire meg fordultam már nem volt ott. Furcsák az idős emberek. Hívtam egy taxit és egészen a Hell-ig mentem ki fizettem a taxist és már bent is voltam. Ma elszámolás van Ricky-vel csak mi ketten leszünk bent és még esetleg be jön Bri is később. Rickyt már a kis pultnál találtam az asztal főlé görnyedve előtte egy fűzet és tollak sorakoztak.
- Szia!-köszöntem rá mire ő fel nézet rám és elmosolyodott.
- Szia kicsi lány!- fel állt át ölelt és a pulthoz vezetett.
- Látom már munkához is láttál.
- Igen így van. Nem tudok sokáig bent lenni ma van az unoka húgom előadása így gondoltam előbb ide jövök. A kis pult már kész úgyhogy ennyivel előrébb vagyunk.- fáradtan megdörzsölte a szemeit.
- Mióta vagy itt?-kérdeztem rá. Mivel látszott rajta, hogy nagyon fáradt.
- Nem rég óta!- mondta magabiztosan megnézte az óráját.- Uhm most 10:00 óra kereken én..-vakarta meg a tarkóját.- 4 órája bent vagyok.
- Menj haza aludd ki magad! Én majd elintézem a nagy pultot. Már megy egyedül is a legjobbtól tanultam.-biztosítottam afelől, hogy minden rendben lesz.
- Uh hát akkor köszi.- megölelt és már csak az ajtó kattanását hallottam.Halkan fel kuncogtam és a nagy pulthoz sétáltam a füzettel és egy tollal amint Ricky hagyott itt. Már 3-4 órája itt lehettem és ez a sok szám ki készített az el számolások és a sok piás üveg ide oda rakosgatása. Ezért pihenőt rendeltem magamnak rendeltem egy pizzát és zenét kapcsoltam be. Ép az asztalok körül táncikáltam mikor tapsolást hallottam a hátam mögül. Azonnal meg pördültem és Brit láttam meg.
-Uhm megijedtem!
- Csak nem rossz a lelki ismereted?- nevetett fel. és különben is nem is volt rossz. Nagyon is jól táncolsz.
- Na persze.- forgattam meg a szemeim.
- Amúgy megjött a pizzád kifizettem. Úgy is enni fogok belőle. Ricky hol van?-kereste az elengedett személyt.
- Haza engedtem megcsináltam a kis pultot én már reggel 6:00 -kor bent volt és nagyon fáradt volt tudod ma van az unoka húgának az előadása.
- Ja tényleg!-világosod ott meg. Majd láttam ahogy egyszeriben át vette a szemeiben az irányítást a kíváncsiság.- Na hogy van a lovagod??- húzogatta a szemöldökét. Ami vicces volt így egy kis pizzázás mellett mindent elmeséltem szóról szóra a tegnap délután történtekről a mai reggelig.
- Hát nem tudom, hogy vagy vele de dögös a biztos. De közben ez a betegség-mutatott macska körmöket beszéd közben- meg az egész lénye tipikus rossz fiú akinek nem rossz lány kell ha nem a jó. Ami enyhén romantikus lenne ha nem lenne egy felkapott fiú banda egyik énekese és hidd el szerintem több tangát fogott mint kilincset.
- Ez a mondás nem is így van!-nevettem fel.
- És de a lényeg benne van!-kacsintott rám.- És a kukkoló bácsika. Mona te mindenki eszét elveszed.
- Harry igen helyesnek helyes. És rossz fiú meg minden de nem javíthatatlan, de ezt akkor sem akarom! Gondolom te is tudod vagy sejted, hogy még fiúval se voltam.Senki nem így vágyik arra, hogy így veszítse el az ártatlanságát. És te az egyik percbe azt mondod, hogy hagyjam békén a másikba meg, hogy örült vagyok ha hagyom ezt a lehetőséget.- csattantam fel.
- Héy héy tudod milyen vagyok- tette fel maga elé a kezét védekezés képen- én magam se tudnám eldönteni fejezzük be a munkát és te is mehetsz haza. Így is történt amint végeztünk összepakoltunk és már kint is voltunk Bri bezárta a Hell kapuit.
- Nyugodj le jó?? Hívj magadnak egy taxit végy egy nyugtató fürdőt és menj el aludni. Az majd jót tesz.
- Jó rendben. Üdvözlöm Joet.-öleltem át Brit majd le intettem egy taxit és már itt sem voltam. Kifizettem a taxisnak a megfelelő összeget épp a postaláda felé tartottam amikor Mrs.Miller jött le a lépcsőn.
- Áh helló épp magácsgát kerestem.
- Oh jó estét. Miért is segítség kell?
- Ma egy jóképű fiatal fiú kereste.
- El tetszik mondani, hogy nézet ki?
- Hát persze magas nagyon magas zöld szemű és barna göndör haja volt.- a leírás Harryre utalt istenem sóhajtottam egy nagyot- Csak nem a barátja?
- Oh nem nem az és valamit üzent? Vagy..
- Nem viszont a telefon számát kérte. olyan udvarias volt ritka ám az ilyen gyerek. Meg is adtam neki.- onnantól kezdve nem hallottam semmit. Megadta a telefon számomat olyannak akit nem is ismer csak mert kedves volt. Jézusom éreztem, hogy vörösödöm.- Ügye nem baj?- próbáltam egy mosolyt csalni az arcomra de nem ment ez a mosoly volt inkább grimasz mint az aminek eredetileg szánni akartam.- Nem semmi baj.-hazudtam.- Viszont fáradt vagyok ha nem baj..-kerestem a megfelelő szavakat.
- Menjen csak kedves jó éjszakát. Még egyet biccentettem felszaladtam a lépcsőn az ajtót szinte feltéptem. A ruhákat letéptem magamról és a telefonommal együtt a fürdőbe vonultam meg engedtem a csapot egy kis tus fürdőt bele. Még gyorsan ki szaladtam egy pohár pezsgőért muszáj innom valamit. Beszálltam a kádba épp el helyezkedtem volna amikor megszólalt a telefonom jelezvén, hogy üzenetem érkezett.
Igazán kár, hogy ma nem találkoztunk, de már tudom hol laksz és a telefon számodat is még egy kis báj csevej Marryvel és még a lakásodba is be enged!  xxo ;) Harryt